Charly Gaul a luxemburgi Pfaffenthalban született 1932. december 8-án. Kiváló időfutammenő volt, de becenevét a hegyekben nyújtott teljesítménye miatt érdemelte ki: Roland Barthes mondta róla, hogy ő „a hegyek új angyala” (innen A Hegyek Angyala elnevezés), illetve szintén Barhes-tól származik a megjegyzés, hogy Gaul „a Tour Rimbaud-ja”.

Mielőtt profi versenyző lett, a bettembourgi vágóhídon dolgozott hentesként. 1952-ben az osztrák körversenyen második lett, és élete első profi győzelmét már a következő évben meg is szerezte hazájában, és második lett a Critérium du Dauphiné Libérén. Hatszoros nemzeti bajnok, az 1954-es világbajnokságon bronzérmet nyert.

1956-ban és 1959-ben megnyerte a Giro d’Italiát, 1958-ban pedig a Tour de France-t. 1963-ban visszavonult a versenyzéstől. 2005. december 6-án halt meg.

Charly Gaul nem csinált titkot abból, hogyan tud mindenkit lehagyni az emelkedőkön: használd a legkisebb áttételt, és forgass olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Geminiani állítólag így nyilatkozott róla: „Mindig ugyanaz a ritmus. Egy kis gép, éppen egy picit nagyobb fogaskereket használ a többieknél, és a lábait olyan sebességgel forgatja, hogy attól szívrohamot lehetne kapni.” Kevesen tudták tartani vele a lépést a hegyekben, ha hideg és/vagy esős volt az idő, ám valósággal szenvedett a melegben, rosszmájúak szerint ilyenkor még a gruppettóról is leszakadt.

Élete első Giro d’Italiáján nem szerepelt valami fényesen az első két hétben. A 20., Merano—Monte Bondone szakasz előtt még több mint 16 perccel állt a rózsaszín trikós Pasquale Fornara mögött. Mivel ez volt a verseny utolsó hegyi szakasza, Gaul csak itt tudott javítani összetettbeli helyezésén. Az egész etap során Fornara és a többi esélyes erősnek tűnt, ám az utolsó hegyen, amely egyben a Giro utolsó emelkedője is volt, a Monte Bondonén egyre hidegebbre fordult az idő. A kezdeti hószállingózásból csakhamar valóságos hóvihar kerekedett, a hőmérséklet pedig a fagypont felé közelített. Fornara egy tanyán keresett menedéket a hideg elől, mások addig tartották magukat, míg dermedten el nem borultak, megint mások a nézők nyújtotta forró vízben melengették kezüket. A 89 indulóból 46 nem tudta befejezni a szakaszt, ám Charly Gaul csak pörgette a kis áttételt. A 14 km-es hegymenet utolsó 4 km-én már egyedül haladt, majd’ 8 perccel ért be a második helyezett Alessandro Fantini előtt. Arca meggyötört volt, keze-lába szinte elkékült a hidegben. Gaul magára húzhatta a maglia rosát, amit a verseny végéig meg is tudott őrizni.

Visszavonulása után egy kávéházat vezetett, de hat hónap után eltűnt, senki sem tudta évtizedekig, hogy hol él, és mit csinál. Negyed évszázad után bukkantak rá egy keresztény szimbólumokkal, kegytárgyakkal és szentképekkel telezsúfolt erdei kunyhóban az Ardennek rengetegében: remeteként élt. A Tour de France szervezői 1989-ben felkérték, jelenlétével emelje a hazáján is áthaladó verseny fényét. Gaul a felkérésnek eleget tett, és azt követően rendszeresen jelent meg a nyilvánosság előtt számos verseny hivatalos vendégeként. Gaul később barátságot kötött Marco Pantanival, aki otthonában látogatta meg az idős bajnokot, hogy kikérje tanácsait. A 90-es években a Tour egyik időfutama Gaul háza közelében haladt. Gaul kíváncsian figyelte a versenyt, és amikor Indurain elhaladt előtte, A Hegyek Angyala így fordult a mellette álló nézőhöz: „Egy Angyalt láttam itt elsuhanni.” A centenáriumi Tour útvonalának bemutatója alkalmával rendezett Tour-győztesek találkozóján is részt vett 2002-ben. Alzheimer-kórban szenvedett évek óta, amikor 2005 decemberében otthonában, Itzigben elesett. Kórházba szállították, ahol tüdőembóliában december 6-án elhunyt.