Égi peloton

Halhatatlanokról, akik már nincsenek itt. Halhatatlanokról, akik remélhetőleg sokáig velünk maradnak.

Utolsó kommentek

  • manx express: egyszer tényleg volt második az összetettben hamilton, de szerintem nem törött csonttal. visont me... (2009.01.13. 05:35) Fiorenzo Magni
  • NAR: Kemény legény volt, úgy látszik, nem csak Hamilton lett törött csonttal második a Giron. (2009.01.12. 23:10) Fiorenzo Magni
  • manx express: Egyetértek (2008.11.19. 04:32) Marshall Taylor
  • NAR: Szerintem az is szerepet játszik abban, hogy míg mondjuk Armstrongnak ott volt példaképnek Greg Le... (2008.11.18. 22:03) Marshall Taylor
  • manx express: Jó kérdés. Az biztos, hogy a nemzetközi szövetség elég sokat tesz azért, hogy a sport ne csak euró... (2008.11.17. 04:54) Marshall Taylor
  • Utolsó 20

Linkblog

Gustaaf Deloor

2008.08.30. 15:21 :: manx express

 

Gustaaf Deloor 1913. június 24-én született a belga De Klinge városkában. 1932-ben lett profi versenyző, ám pályafutásának 1939-ben a háború véget vetett. Hadifogolytáborba került, de szerencséjére volt a táborban egy sportot kedvelő német tiszt is, így az ő konyhájában dolgozott, ami egy világháborús fogolytáborban nagy szó volt. Amikor végre hazatérhetett, házát kifosztva találta, ezért elhatározta, hogy új életet kezd az Egyesült Államokban. 1949-ben érkezett New Yorkba, ahol 10 évig élt, majd Los Angelesbe költözött. 1980-ban tért haza Belgiumba. Hazájában, Mechelenben halt meg 2002. január 28-án.

A Tour de France és a Giro d’Italia mintájára a spanyolok is szerették volna megrendezni saját nagy körversenyüket. Az első Vuelta a Españát 1935-ben rendezték meg, a 14 szakaszból álló versenyen (összesen 3425 km) 50 versenyző indult, ám ebből 29-en értek célba az utolsó szakaszon. Már a verseny kezdetén számos hazai kedvenc kényszerült feladni a viadalt, így hamar kiderült, hogy csupán Gustaaf Deloor és Mariano Cañardo között dőlhet el az összetett győzelem. Deloor azonban sokkal egyenletesebben teljesített, így végül ő nyerte meg az első Vueltát.

Az 1936-os Vueltától sokan azt várták, hogy Cañardo visszavág az egy évvel korábbi „vereségért”. Az időjárás azonban közbeszólt, az első szakaszon Cañardo bukott, és 16 percet veszített Deloorral szemben. Deloor gondosan ügyelt arra, hogy egyetlen szakaszon se kerüljön komolyabb időhátrányba, így duplázni tudott, sőt bátyja, Alfons megszerezte az összetettben a második helyezést. A ’36-os Vuelta azonban másról is nevezetes: mind a mai napig ez a legnagyobb összetett győztes idővel befejezett Vuelta: 150 óra, 7 perc és 54 másodperc.

Deloor azonban nem csak a többnapos versenyeken szerepelt kiválóan, 1938-ban egy északi klasszikust, a Liège-Bastogne-Liège-t is megnyerte.


Szólj hozzá!

Címkék: deloor cañardo deloor alfons

Costante Girardengo

2008.08.23. 10:23 :: manx express

 

Constante Girardengo 1893. március 18-án született a piemonti Novi Liguréban. Fiatalon, 20 éves korában lett profi versenyző, és már első profi évadjában szakaszt is nyert a Giro d’Italián, és a valaha volt leghosszabb Giro-szakaszon (1914-es Giro d’Italia, Lucca—Róma szakasz, 430 km) is ő ért célba elsőként. Az I. világháború ugyan néhány fontos évet elvett versenyzői karrierjéből, ám sikerei a háború után folytatódtak, kétszer nyerte meg a Giro d’Italiát (1919-ben és 1923-ban). Háromszoros Giro di Lombardia bajnok, és hat alkalommal nyerte meg a Milano—Sanremo versenyt. Csak Eddy Merckx tudta Girardengót túlszárnyalni a MSR-n, ő hét alkalommal diadalmaskodott ezen a versenyen. Kilenceres nemzeti bajnok, és az első világbajnokságon, 1927-ben másodikként ért célba Alfredo Binda mögött: az olasz csapat teljes győzelmet aratott itt, mind a négyen célba értek, és az első négy helyen végeztek.

Hosszú, 1936-ig tartó versenyzői pályafutása alatt csupán egyetlen alkalommal állt rajthoz a Tour de France-on (1914), de többszöri bukás miatt feladni kényszerült a versenyt.

Az 1920-as években népszerűbb volt Olaszországban, mint maga Mussolini, annyira hogy az expresszvonatok szülővárosában megálltak, így is kifejezvén az olaszok Girardengo iránti tiszteletét. Az olasz média őt nevezte először Campionissimónak, mely később Fausto Coppi ragadványneve lett.

1936-ban visszavonult a versenyzéstől, ám a kerékpársporttól nem távolodott el, kezdetben a Maino csapat egyik vezetője lett, később az olasz nemzeti válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, de Gino Bartali edzőjeként, illetve tanácsadójaként is ismert.

1978. február 9-én hunyt el Cassano Spinolában (Novi Ligure külvárosa) 84 éves korában.

 

Szólj hozzá!

Címkék: coppi merckx girardengo binda bartali

Tullio Campagnolo

2008.08.16. 09:55 :: manx express

Tullio (Gentullio) Campagnolo 1901. augusztus 26-án született Vicenzában. 1922-ben kezdett amatőrként versenyezni, de számos nagyobb versenyen is rajthoz állt (Milano—San Remo, Giro di Lombardia stb.). 1927. november 11-én Tullio a Gran Premio della Vittoria versenyen vett rész, mely a Dolomitokon haladt át. A Croce D’Aune megmászása közben Tullio sebességet szeretett volna váltani, ami azokban az időkben nem volt egyszerű dolog: a művelethez ki kellett szerelni a kereket a helyéről. Borzasztóan hideg volt a versenyen, az útról felverődött hó és víz ráfagyott a szárnyas anyára, ráadásul Tullio keze is elgémberedett a hidegben. Ekker hangzott el a mára sokat emlegetett mondat: „Valaminek változnia kell hátul.”

 

 

Campagnolo 1930-ban szabadalmaztatta a gyorskioldót, tulajdonképpen a mai napig ezt használják a kerékpárosok. A gyorskioldó csupán az első alkatrész volt, amely megszületett Campagnolo műhelyében, 1933-ban megalkotta a váltó egy korai verzióját. 1940-ben Campagnolo elkészítette a hátsó váltó egy újabb változatát, amit Cambio Corsának nevezett el. Ennek működtetése teljes mértékben különbözik a ma szokásos váltóktól, ám igen népszerű volt a versenyzők körében. A hátsó támvillára két rúd volt felerősítve, az egyik a kereket oldotta ki, a másik pedig a láncot tette a megfelelő fogaskerékre, majd a kereket újra lehetett rögzíteni. Ja, mindezt menet közben, természetesen. A találmányok egymást követték, felsorolni is nehéz lenne, közben pedig Tullio műhelye is fejlődött, 1940-ben munkába állt az első alkalmazott, egy évtized múlva viszont már több mint százan dolgoznak a cégnél (ma a vicenzai központi egységben 690 alkalmazott dolgozik). Campagnolo 1955-ben a piacra dobta az első komplett szettet, a 90-es évek végén pedig saját gyártásba kerülnek a ruházati termékek, melyeket korábban ismert cégek készítettek a Campagnolo számára.

 

 

 

Tullio Campagnolo 1983. február 3-án halt meg, nem sokkal a Gruppo del Cinquantenario bemutatása után. 1983-ban olasz kerékpárosok audiencián vehettek részt II. János Pál pápánál, aki a látogatóktól egy Campagnolo Gruppo Number 002 szettet kapott ajándékba.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: ii jános pál campagnolo

Luis Ocaña

2008.08.08. 10:54 :: manx express

Jesús Luis Ocaña Pernía 1945. június 9-én született a spanyolországi Priego faluban. 1957-ben családja Franciaországba, Mont-de-Marsanba költözött. Ocaña itt, a helyi klubban kezdett kerékpározni, bár a spanyol Fagor csapatnál lett profi versenyző 1968-ban. 1970-ben megnyerte a Vueltát, 1973-ban pedig a Tour de France-t, illetve ugyanabban az évben bronzérmes lett a világbajnokságon. Kiváló hegyimenő, aki azon kevesek közé tartozott, kik Merckx komoly ellenfeleinek számítottak, bár úgy tűnhet, Tour-szerepléseit nem kísérte szerencse: 1969-ben, 1971-ben, 1972-ben és 1975-ben fel kellett adnia a viadalt betegség vagy sérülés miatt. Pályafutása alatt 110 győzelmet aratott, köztük 9 Tour szakaszgyőzelem. 1977-ben vonult vissza az aktív versenyzéstől, ekkor borászattal kezdett foglalkozni. 1994. május 19-én hunyt el, otthonában, a franciaországi Nogaróban önmaga ellen fordította pisztolyát. A hírek szerint anyagi gondjai miatt súlyos depresszióban szenvedett, amit hepatitis C-fertőzése csak fokozott.

 

 

Az 1971-es Tour komoly kihívásnak ígérkezett Merckx számára, Ocaña a Párizs—Nizzán harmadik, a Dauphiné Libérén pedig második volt. Ocaña a Touron meg is szerezte a sárga trikót, a Kannibál pedig több mint 7 perc hátránnyal követte őt. A 14. etapon (Revel—Luchon) Merckx a Col de Mentén támadott, ám Ocaña tudta vele tartani a tempót. A csúcs közelében azonban a fekete felhőkből irtózatos eső kerekedett, dörgött és villámlott. A lejtmenet valóságos rémálomnak tűnt, víz és sár hompölygött a keskeny úton. Merckx azonban kockáztatott, ám egy kanyart elvétett, és egy alacsony kőfalnak ütközött. Ocaña, még mindig szorosan Merckx nyomában, nem tudta kivédeni a bukást, ő is elesett. Merckx nem sérült meg, azonnal visszapattant a kerékpárjára, és folytatta a versenyt, míg Ocaña nem tudta kiszabadítani a lábát a klipszből. A földön fekvő spanyolba Zoetemelk belerohant, és még vagy tucatnyi versenyző ütközött velük. Ocaña sérülései súlyosnak tűntek, helikopterrel kórházba is szállították. Merckx csak később értesült arról, mi is történt valójában. A dolog annyira megviselte, hogy fel akarta adni a versenyt, ám az éjszaka folyamán csapata meggyőzte a folytatásról, de másnap nem volt hajlandó felvenni a sárga trikót, mert mint mondta, nem csatában szerezte meg. A szakasz kezdete előtt meglátogatta Ocañát a kórházban, akinek szerencsére nem voltak komoly sérülései. A verseny további szakaszain Merckxt a szurkolók kifütyülték, leköpdösték.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: merckx ocaña zoetemelk

Charly Gaul

2008.08.05. 18:38 :: manx express

 

Charly Gaul a luxemburgi Pfaffenthalban született 1932. december 8-án. Kiváló időfutammenő volt, de becenevét a hegyekben nyújtott teljesítménye miatt érdemelte ki: Roland Barthes mondta róla, hogy ő „a hegyek új angyala” (innen A Hegyek Angyala elnevezés), illetve szintén Barhes-tól származik a megjegyzés, hogy Gaul „a Tour Rimbaud-ja”.

Mielőtt profi versenyző lett, a bettembourgi vágóhídon dolgozott hentesként. 1952-ben az osztrák körversenyen második lett, és élete első profi győzelmét már a következő évben meg is szerezte hazájában, és második lett a Critérium du Dauphiné Libérén. Hatszoros nemzeti bajnok, az 1954-es világbajnokságon bronzérmet nyert.

1956-ban és 1959-ben megnyerte a Giro d’Italiát, 1958-ban pedig a Tour de France-t. 1963-ban visszavonult a versenyzéstől. 2005. december 6-án halt meg.

Charly Gaul nem csinált titkot abból, hogyan tud mindenkit lehagyni az emelkedőkön: használd a legkisebb áttételt, és forgass olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Geminiani állítólag így nyilatkozott róla: „Mindig ugyanaz a ritmus. Egy kis gép, éppen egy picit nagyobb fogaskereket használ a többieknél, és a lábait olyan sebességgel forgatja, hogy attól szívrohamot lehetne kapni.” Kevesen tudták tartani vele a lépést a hegyekben, ha hideg és/vagy esős volt az idő, ám valósággal szenvedett a melegben, rosszmájúak szerint ilyenkor még a gruppettóról is leszakadt.

Élete első Giro d’Italiáján nem szerepelt valami fényesen az első két hétben. A 20., Merano—Monte Bondone szakasz előtt még több mint 16 perccel állt a rózsaszín trikós Pasquale Fornara mögött. Mivel ez volt a verseny utolsó hegyi szakasza, Gaul csak itt tudott javítani összetettbeli helyezésén. Az egész etap során Fornara és a többi esélyes erősnek tűnt, ám az utolsó hegyen, amely egyben a Giro utolsó emelkedője is volt, a Monte Bondonén egyre hidegebbre fordult az idő. A kezdeti hószállingózásból csakhamar valóságos hóvihar kerekedett, a hőmérséklet pedig a fagypont felé közelített. Fornara egy tanyán keresett menedéket a hideg elől, mások addig tartották magukat, míg dermedten el nem borultak, megint mások a nézők nyújtotta forró vízben melengették kezüket. A 89 indulóból 46 nem tudta befejezni a szakaszt, ám Charly Gaul csak pörgette a kis áttételt. A 14 km-es hegymenet utolsó 4 km-én már egyedül haladt, majd’ 8 perccel ért be a második helyezett Alessandro Fantini előtt. Arca meggyötört volt, keze-lába szinte elkékült a hidegben. Gaul magára húzhatta a maglia rosát, amit a verseny végéig meg is tudott őrizni.

Visszavonulása után egy kávéházat vezetett, de hat hónap után eltűnt, senki sem tudta évtizedekig, hogy hol él, és mit csinál. Negyed évszázad után bukkantak rá egy keresztény szimbólumokkal, kegytárgyakkal és szentképekkel telezsúfolt erdei kunyhóban az Ardennek rengetegében: remeteként élt. A Tour de France szervezői 1989-ben felkérték, jelenlétével emelje a hazáján is áthaladó verseny fényét. Gaul a felkérésnek eleget tett, és azt követően rendszeresen jelent meg a nyilvánosság előtt számos verseny hivatalos vendégeként. Gaul később barátságot kötött Marco Pantanival, aki otthonában látogatta meg az idős bajnokot, hogy kikérje tanácsait. A 90-es években a Tour egyik időfutama Gaul háza közelében haladt. Gaul kíváncsian figyelte a versenyt, és amikor Indurain elhaladt előtte, A Hegyek Angyala így fordult a mellette álló nézőhöz: „Egy Angyalt láttam itt elsuhanni.” A centenáriumi Tour útvonalának bemutatója alkalmával rendezett Tour-győztesek találkozóján is részt vett 2002-ben. Alzheimer-kórban szenvedett évek óta, amikor 2005 decemberében otthonában, Itzigben elesett. Kórházba szállították, ahol tüdőembóliában december 6-án elhunyt.

2 komment

Címkék: gaul geminiani fornara fantini pantani indurain

Gastone Nencini

2008.07.11. 19:40 :: manx express

Gastone Nencini 1930. március első napján született az olaszországi Bilancino di Barberinóban, amatőr festő és láncdohányos. Egy történet szerint annyira szerette a kerékpársportot, hogy egy teljes nyarat munkával töltött: a Sieve medréből homokot bányászott azért, hogy megvehesse élete első kerékpárját, mert nem szeretett volna szüleitől pénzt kérni ilyesmire. Évekig amatőrként versenyzett, ám 1954-ben, élete első Giro d’Italiáján a 16. helyen végzett.

Az Il Leone del Mugellonak (a Mugelloi Oroszlán) becézett versenyző kiválóan bírta a hegyeket, lejtmenetben pedig csak nagyon kevesen tudták követni. Geminiani egyszer azt mondta róla, hogy „Csak az kövesse Nencinit a lejtőn, akinek halálvágya van.” Második Giro részvételén, 1955-ben megnyerte a hegyi trikót, 1957-ben pedig összetettben első helyen végzett a Giro d’Italián, de ugyanebben az évben a Tour hegyi trikóját is megnyerte. 1960-ban a Tour de France összetett győzelmével egészíthette ki győzelmeinek listáját. 1957-es Giro győzelme után valóságos körmenet kísérte szülőfalujáig, a menet tagjai pedig demizsonokból itták a jóféle bort, leöblítvén így az út porát.

Az 1960-as Tour útvonala Colombey-les-Deux-Églises városkán is áthaladt. Senkinek sem tűnt volna ez fel, ha nem itt töltötte volna szabad hétvégéit Charles De Gaulle, akiről rosszindulatú pletykák azt terjesztették, hogy slampos feleségét leginkább régi háborús dalok hallgatásával tudta az idegösszeroppanás széléig kergetni. A versenyigazgatóság valahogy tudomást szerzett arról, hogy a verseny napján De Gaulle éppen nevezett városkában tartózkodik, és megkérték Anglade-et, az egyik versenyzőt, egyben az aktuális francia bajnokot, hogy beszélje rá a kerékpárosokat, álljanak meg egy pillanatra Colombey-les-Deux-Églises-ben, hogy a generálist üdvözölhessék. Anglade-nak sikerült végül megállítania a mezőnyt, De Gaulle pedig üdvözölte a versenyzőket, az éppen sárga trikóban lévő Nencininek pedig azt mondta, hogy „Gratulálok, Párizs az Öné. Ön már most megnyerte a Tourt, mert minden nap megküzdött érte. Sok szerencsét.” E szakasz azonban nem ily fennkölt hangulatban ért véget, hiszen egy olyan versenyző nyerte az etapot, nevezetesen Pierre Beuffeuil, aki akkor szökött meg a mezőnytől, amikor az éppen a tábornokkal találkozott. Ez volt a tourok történetében az egyetlen olyan győzelem, amikor egy versenyző úgy nyert szakaszt, hogy a komplett mezőny állt (egy jóideig).

Nencini versenyzőként kiszámíthatatlan és agresszív volt, soha nem kötött alkukat, stratégia nélkül versenyzett, csak hihetetlen erejére és páratlan kitartására hagyatkozott. Gastone Nencini 1980. február 1-jén hunyt el Firenzében.

 

Szólj hozzá!

Címkék: nencini anglade geminiani de gaulle beuffeuil

Maurice Garin

2008.07.09. 13:55 :: manx express

 

Maurice Garin 1871. március 3-án született az olaszországi Arvierben, közel a francia határhoz. Garin olasznak született, de szüleivel Franciaországba költözött, ahol kéményseprőként dolgozott. Versenyzői pályafutása 1892-ben kezdődött Észak-Franciaországban, ahol több helyi versenyt megnyert. 1897-ben és 1898-ban megnyerte a Paris-Roubaix-t, majd 1901-ben felvette a francia állampolgárságot.

1903-ban megnyerte az első Tour de France-t, és ezt az eredményét meg tudta ismételni 1904-ben. A második, 1904-es Tour botrányoktól volt hangos, szurkolók bántalmaztak versenyzőket, és a verseny után több versenyző eredményét is megsemmisítették csalás miatt.

Szinte unalomig ismert a tény, hogy többekkel együtt visszamenőlegesen kizárták a versenyből a Tour első négy helyezettjét: Garint, Louis Pothiert (ő lett a második), Garin fivérét, Césart, és a negyedikként végző Hippolyte Aucouturier-t, amiért helyenként vonattal tették meg a távot, autóval húzatták magukat (márha nem ültek be), szabálytalanul frissítettek stb. Garin vétke az volt, hogy vonatozott. Egy fiatal kutató az utóbbi időkben azonban néhány alapvető kérdést tett fel, és nem hiszi, hogy Garin csalt volna. Miféle vétek az, amiért életre szóló eltiltást kapott Pothier? A többieket miért csak határozott időre függesztették fel? Soha nem fogjuk megtudni, mivel mind a Tour, mind a francia szövetség hivatalos iratai eltűntek, amikor a németek megszállták Franciaországot a II. világháború idején. Az iratokat délre akarták menekíteni, de a dokumentumokat szállító autót senki nem látta többet, miután az elhagyta Párizst. Az említett kutató, Jason Jellick szerint nem volt lehetősége Garinnek vonatra szállnia, mivel csupán egyetlen olyan szakasz volt a korabeli menetrendek szerint, az első (Párizs-Lyon), ahol ez megtörténhetett, ám itt is csupán 7 percet tudott volna nyerni Garin. A többi szakaszon Garin 5-8 ellenfelével együtt haladt, így itt nyilván szó sem lehetett csalásról. Azonban a korabeli sajtó áttanulmányozása után, beleértve a helyi lapokat is, sem lesz tájékozottabb az olvasó, gyakorlatilag semmi sem jelenik meg az ügyről. Jellick azt állítja továbbá, hogy találkozott egy olyan úrral, aki gyermekkorában beszélt Garinnel Lens-ben, sőt még idézik is őt több könyvben, amint azt állítja, hogy Garin beismerte neki, a gyereknek a vonatozást. Jellick szerint ez az ember tagadja, hogy Garin valaha is beismerte volna a csalást, sőt egész életében azt állította, hogy tisztességesen versenyzett.

Garint 1904-es Tour miatt két évre tiltották el a versenyzéstől, ő azonban 7 évre eltűnik, 1911-ben jelenik meg újra a Párizs-Brest-Párizs versenyen. Visszavonulása után Garin Lens-ben egy műhelyt nyitott, melyet haláláig, 1957. február 18-ig vezetett.

 

2 komment

Címkék: garin maurice pothier garin césart aucouturier

Eddy és Ugo

2008.07.05. 06:53 :: manx express

 

Valahogy mindig felmerül a kérdés, hogy vajon x vagy y milyen kerékpárral versenyzett, és nincs ez másként Eddy Merckx esetében sem (róla még ezen az oldalon a jövőben írok jókedvvel, bőséggel). Elég az első képre pillantani, máris megkapjuk az egyértelmű választ. Pedig nem, Eddy Merckx nem Merckx kerékpárral versenyzett. Ennek az oka az, hogy akkor még nem létezett ez a márka, a Kannibál 1978-ban hagyta abba a versenyzést, és csak utána kezdett vázak gyártásához, és éppen leendő konkurense, korábbi hivatalos kerékpárépítője segített neki vállalkozásának beindításában. Ez az ember pedig nem más, mint Ugo De Rosa.

Az 1934-ben született mester 1947-ben nagybátja műhelyében kezdett dolgozni, és folyton arról álmodozott, hogy épít magának egy tökéletes kerékpárt, amivel sorra nyeri majd a versenyeket. Ennek az álmodozásnak lett eredménye az 1953-ban megnyitott saját bolt-műhely Milanóban. Az Ugo De Rosa által készített vázak egyre szélesebb körben váltottak ki elismerést, 1958-ban maga Geminiani kérte meg De Rosát, hogy készítsen neki kerékpárt. Ugo De Rosa azonban nem csupán kerékpárépítő volt abban az időben, hanem profi versenyzők szerelője is, így naponta kapott visszajelzést azoktól, akiknek készítette vázait. Így került kapcsolatba Eddy Merckx-szel is 1969-ben, De Rosa szerelője volt a Kannibálnak, és jónéhány vázat készített is részére. A fordulópont 1973 volt, amikor Merckx kérésére De Rosa a Molteni csapat hivatalos beszállítója lett. Merckx gyakorlatilag De Rosa kerékpárral versenyezte végig pályafutása legnagyobb részét, az eredményeket nem sorolnám, csupán egyetlen adat illusztrációként, miként volt oly gyümölcsöző a Merckx—De Rosa együttműködés: 1974-ben Giro d’Italia, Tour de France, Tour de Suisse összetett győzelem, világbajnoki szivárvány trikó többek között. 1974-ben Ugo De Rosa 50 db kerékpárt készített kizárólag Eddy Merckx részére, ebből hatot a Giro d’Italiára egyetlen hét alatt.

Ugo De Rosa vázremekeit szerencsére a mai napig készíti, és olyan versenyzőket segített győzelemre, mind az említett Geminiani, Merckx, Motta, Nencini, Van Looy, Moser, Argentin, Baronchelli, Berzin, Casagrande, Vainsteins, de manapság Garzelli, Di Luca és Savoldelli szintén De Rosa kerékpárokat használ. Aki teheti, próbálja ki, nem fog csalódni, én már csak tudom, én is De Rosát használok.

 

 

 

5 komment

Címkék: moser motta argentin de rosa merckx nencini geminiani van looy baronchelli berzin

Luigi Ganna

2008.07.04. 15:38 :: manx express

 

Luigi Ganna 1883. december 1-én született a Varese melletti Induno Olonában. Építőmunkásként dolgozott Milanóban, és ahelyett, hogy vonattal járt volna munkába, nap mint nap kerékpárral tette meg a kb. 60 km-es távot, és természetesen az átdolgozott nap után ugyanennyit hazáig. Szülei nem akarták, hogy kerékpárversenyzéssel töltse az idejét, ezért Ganna 1905-től titokban indult versenyeken, a Giro di Lombardián még ugyanabban az évben harmadikként ért célba. E nagyszerű eredménnyel pontosan 18 líra pénzdíjat is nyert, ami meggyőzte szüleit. Ettől kezdve Ganna kizárólag a versenyzésre koncentrált, nem is maradtak el a sikerek: győzelmek és dobogós helyek olyan nagy versenyeken, mint a Milano-Torino, Giro di Lombardia, Milano-San Remo.

A La Gazzetta dello Sport valahogyan megtudta, hogy a nagy rivális lap, a Corriere della Sera egy Tour de France-hoz hasonló versenyt szeretne rendezni Olaszországban. Az 1908-as bolognai kerékpárkiállításon a Gazzetta bejelentette, hogy 1909 tavaszán hazai körversenyt rendeznek, megelőzve így a konkurenciát. A Corriere olaszos eleganciával elismerte a „vereséget” és 3000 líra díjat ajánlott fel a győztesnek. Az első Giro d’Italia 1909. május 13. hajnali 3 előtt 7 perccel kezdődött, a rajt a Loreto téren volt Milanóban. Nyolc szakasz alatt 2448 km-t kellett teljesíteni a 127 versenyzőnek. A versenyt azonban csupán 49 kerékpáros fejezte be. Az első Giro d’Italia összetett győztese Luigi Ganna volt, győzelmével 5325 líra pénzdíjat nyert, de az utolsó helyen végzett versenyző is 30 lírát tehetett zsebre (összehasonlításként talán érdekes lehet, hogy 1909-ben a Gazzetta szerkesztője havonta 150 líra fizetést kapott).

Luigi Ganna 1957. október 2-án hunyt el Varesében, ám nevével naponta találkozhatunk: 1912-ben kerékpárok gyártásába kezdett, és mind a mai napig különféle célra készített Ganna kerékpárok hagyják el az időközben új tulajdonos kezébe került üzemet.

 

Szólj hozzá!

Címkék: ganna

Giuseppe Olmo

2008.07.03. 06:53 :: manx express

 

Giuseppe Olmo 1911. november 22-én született Celle Liguréban. 1931-ben amatőrként ezüstérmet szerzett a világbajnokságon, az 1932-es Olimpiai Játékokon csapatversenyben aranyérmes. A Gepinnek becézett versenyző 1935-ben harmadik lett a Giro d’Italián Vasco Bergamaschi és Giuseppe Martano mögött, 1936-ban pedig csak Gino Bartali tudott előtte végezni. Olmo két alkalommal is megnyerte a Milano-San Remo klasszikust, 1935-ben és 1938-ban. 1935 volt talán egyik legsikeresebb éve, ekkor döntötte meg az egyórás világcsúcsot is 45,09 km-rel a milanói Velodromo Vigorelliben.

Versenyzői pályafutását befejezve fivéreivel (Franco, Giovanni és Michele) kerékpárok gyártásába fogott, a mai napig a Biciclissime Olmo az egyik legelismertebb kerékpármárkák egyike. Sajnálatos azonban, hogy az Olmo név manapság sokak számára csak egy „fantázianév” kerékpárok vázán.

Olmo 1992. március 5-én hunyt el Milanóban.

 

Szólj hozzá!

Címkék: olmo bartali bergamaschi martano

süti beállítások módosítása