Frederico Martín Bahamontes 1928. július 9-én született a spanyolországi Santo Domingo-Caudillában. Kiváló hegyimenői képességei miatt nevezték Toledói Sasnak, aki azonban a lejtőkön kissé bátortalannak tűnt, így amit emelkedőkön nyert, azt időnként lejtmenetben el is vesztette. A hegyekben érezte elemében magát, éppen ezért ő volt az első kerékpáros, aki mindhárom nagy körversenyen is megnyerte a hegyi trikót, a Tour de France-on nem kevesebbszer, mint hatszor (1954, 1958, 1959, 1962, 1963, 1964). Nem rossz eredmény, különösen annak a fényében, hogy összesen hétszer indult a versenyen, egyszer meg is nyerte azt, 1959-ben, egyben ő az első spanyol, aki meg tudta nyerni a Tour de France-t. A kerékpársportban elért eredményeit igen hosszan lehetne sorolni, a lista felette meggyőző, azonban én egyetlen apróságot említenék, mely talán haloványan illusztrálhatja, milyen kiváló is volt Bahamontes a hegyekben.
1954-ben, élete első Tour szereplésén valósággal demoralizálta a mezőnyt, amikor is az egyik hegyen tetemes előnyt szerzett, sorra leszakítva mindenkit magáról. Talán a hőség miatt, vagy csak úgy viccből, esetleg a pszichikai hadviselés részeként egyszer csak megállt, jóízűen nekiállt fagylaltozni, hogy addig se ácsorogjon tétlenül, amíg ellenfeleit várta.
Utolsó kommentek